Donald Trump kedélyesen elbeszélgetett Barack Obamával

Donald Trump kedélyesen elbeszélgetett Barack Obamával

Az Egyesült Államok három korábbi, valamint a hivatalban lévő és a megválasztott elnöke is részt vett Jimmy Carternek, az ország 39. elnökének hivatalos gyászszertartásán csütörtökön Washingtonban.

Donald Trump fejet hajtott elhunyt elődje előtt, miután kritikával illette

Donald Trump fejet hajtott elhunyt elődje előtt, miután kritikával illette

Donald Trump megválasztott amerikai elnök és leendő alelnöke, JD Vance más politikai vezetőkkel egyetemben szerdán lerótta kegyeletét Jimmy Carter volt amerikai elnök előtt a Capitolium rotundájában - számol be az Axios. A Hill összeállítása szerint azonban a republikánus Trump kritikus megjegyzéseket is tett a 100 éves korában elhunyt demokrata elnök kapcsán.

Washingtont is váratlanul érte a történelmi fordulat a Közel-Keleten – Ezt lépheti Donald Trump

Washingtont is váratlanul érte a történelmi fordulat a Közel-Keleten – Ezt lépheti Donald Trump

Amennyire elhúzódott a 2011-ben, az "arab tavasz" hatására kirobbant szíriai polgárháború, úgy szinte egyik napról a másikra bukott meg Bassár el-Aszad szíriai rezsime a hétvége folyamán. A világot, és benne a polgárháborúban részt vevő számos nagyhatalmat, milíciát és terrorszervezetet is meglepetésként érte az összeomlás gyorsasága, és nem volt ez másképp Washington D.C.-ben sem. Az elnöksége utolsó heteit rúgó Joe Biden amerikai elnök igyekezett saját külpolitikai sikereként keretezni a történteket, de legtöbben már a január 20-án hivatalba lépő Donald Trump felé fordulnak: mire készülhet a régi-új republikánus elnök Szíriában? És ki jöhet ki belőle a legjobban?

Barack Obama egykori jobbkeze húzhatja ki a csávából a demokratákat?

Barack Obama egykori jobbkeze húzhatja ki a csávából a demokratákat?

Barack Obama volt amerikai elnök egykori kabinetfőnöke, Rahm Emanuel azt fontolgatja, hogy elindul a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) elnöki posztjáért - tudta meg az Axios. A DNC jelenlegi elnökének, Jaime Harrisonnak a mandátuma 2025 elején jár le, és nem valószínű, hogy a párt elnökválasztási vereségét követően újabb ciklusra pályázna.

Amerikai elnökválasztás 2024: visszatért a reflektorfénybe Barack és Michelle Obama

Amerikai elnökválasztás 2024: visszatért a reflektorfénybe Barack és Michelle Obama

A Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) második, keddi napján színpadra lépett Barack Obama volt elnök és felesége, Michelle Obama. A korábbi demokrata elnök a Hill szerint Donald Trumpról szót ejtve kijelentette: "Nincs szükségünk még négy évnyi hivalkodásra, zagyvaságra és káoszra. Láttuk már ezt a filmet, és mindannyian tudjuk, hogy a folytatás általában rosszabb."

Legnagyobb szövetségese fordult Biden ellen - Ezt nem fogja kirakni az ablakba az elnök

Legnagyobb szövetségese fordult Biden ellen - Ezt nem fogja kirakni az ablakba az elnök

Az amerikai politikai színtér újabb izgalmas fordulatot vett, hiszen Barack Obama volt elnök aggodalmát fejezte ki Joe Biden jelenlegi elnök újraválasztási esélyeivel kapcsolatban. A Washington Post értesülései szerint Obama az elmúlt napokban több szövetségesének is jelezte, hogy Biden győzelmi kilátásai jelentősen romlottak. - számolt be a Reuters.

Kimondta Barack Obama embere: Joe Biden már nem az, aki volt

Kimondta Barack Obama embere: Joe Biden már nem az, aki volt

Barack Obama volt demokrata elnök egyik fehér házi tanácsadója szerdán megtörte a csendet Joe Biden alkalmasságával kapcsolatban. Jon Favreau, aki az Obama-adminisztráció alatt beszédírásért felelős igazgatóként dolgozott 2009 és 2013 között, azután szólalt meg, hogy a New York Timesban megjelent George Clooney visszalépésre felszólító véleménycikke - írja a Fox News.

Kiderült, ki a legnépszerűbb republikánus politikus: meglepő, de közel sem Donald Trump

Kiderült, ki a legnépszerűbb republikánus politikus: meglepő, de közel sem Donald Trump

A YouGov felmérése szerint Arnold Schwarzenegger a legnépszerűbb republikánus politikus az Egyesült Államokban. A testépítőből kormányzóvá avanzsált osztrák származású politikust George W. Bush volt elnök követi, aki 2001 és 2009 között vezette az országot. Donald Trump eközben a dobogóra sem fért fel, miközben a demokratáknál két volt elnök vitte el a pálmát.

Új fokozatba kapcsolt a Biden-kampány: sztárparádéval gyűjtöttek adományokat

Új fokozatba kapcsolt a Biden-kampány: sztárparádéval gyűjtöttek adományokat

Joe Biden amerikai elnök a G7-ek csúcstalálkozójáról Kaliforniába utazott a hétvégén, ahol hollywoodi sztárok, köztük George Clooney és Julia Roberts társaságában tartott adománygyűjtéssel összefűzött kampányrendezvényt. A demokrata politikus újraválasztási kampánya dollármilliókat szedett be a támogatóitól, miközben a legfrissebb reklámjában ellenfelét, Donald Trumpot ekézi.

Megszólalt Trump kritikusa: ezzel az egyszerű lépéssel az egész országot maga mögé állíthatta volna Joe Biden

Megszólalt Trump kritikusa: ezzel az egyszerű lépéssel az egész országot maga mögé állíthatta volna Joe Biden

Mitt Romney amerikai szenátor arról beszélt egy interjúban, hogy Joe Biden elnöknek kegyelmet kellett volna adnia riválisának, Donald Trumpnak, aki ellen négy büntetőeljárás van folyamatban. A 2012-es republikánus elnökjelölt szerint Biden egy olyan taktikai lehetőséget szalasztott el így, amellyel maga mögé állíthatta volna az egész országot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.